Hát ezt is megértem. 17 éves lettem ma 17:30-kor. Az elmúlt két és fél nap kicsit sűrűre sikerült...

Az alapja a dolognak egy késői kiruccanás volt, Abelékkel mentünk el tabánba. Vízipipáztunk, elvoltunk. Jövök neki még két sörrel. Felírom, hogy ne felejtsem el. A vége mondjuk unalmas volt, de a 16000-es számla amit hárman csináltak a négy szörkében az érdekes volt. Négyre sikerült hazakeverednem, majd három óra alvás után rendet raknom...

A napban szerencsére azért volt egy nagy adag pozitívum is. Fifii jött. Kaptamtőle tortát meg egeret. Fekete kis metálegér, de nem akar spanolni. Mindig ugrál. Kapott egy jó nagy dobozt... Elvan benne. A torta meg fogy rendesen. Finom. :)

Szóval végülis jól sült el a nap, bár a tökéletes fáradság leárnyékolta a dolgokat. Alig érzékeltem valamit a külvilágból. Utána ráadásul teljesen beteg voltam fél éjszaka. Egyszerűen nem tudom mitől. Szétment a fejem és mindenem (Tényleg mindenem) fájt. Hát az négy óra kínlódás volt. Túléltem... Eredménye: ma egész nap hányinger, fejfájás, szédülés, fáradtság. Ezt is túléltem. Illetve folyamatban van a túlélés, mert még mindig nem vagyok jól. Ha már túlélésről van szó, valahogy nem így akarok meghalni. Félig részegen, zuhanva a jó. Akkor még élvezném is a repülést. Valahogy most rosszul érzem magam... Nem épp ünnepi a hangulat. Ennyi.

A tegnapi postomban megemlítettem egy érdekes, sokakat hidegen hagyó kérdést, azonban ma egy beszélgetésben felmerült újra a téma. Ez a téma az abortusz intézménye lenne. Mielőtt erről írok, mindenkinek szeretnék ajánlani egy videót és egy számot, ami a témába vág. A videó szügséges a tisztánlátáshoz, a szám csak elősegíti azt. Előbbi tényeket ír le, másik gondolatokról beszél.

Íme a videó:

https://www.youtube.com/watch?v=cjNo_0cW-ek&feature=PlayList&p=496AB0FBA5F0EA9A&index=0&playnext=1

Összesen 27 perces, de tényleg érdemes végig nézni. Angolul jól tudók előnyben.

És íme a szám:

https://www.youtube.com/watch?v=CzpFglaFkX0&feature=related

Nos, ha ezekkel végeztél, akkor jöhet az én szerény véleményem, gondolataim erről a témáról. Nehéz erről beszélni, hiszen egy ilyen postért sokan nyilván elítélhetnek, mások szemében egyszerűen értelmetlennek fog tűnni, sőt a magam szempontjából is. 17 éves vagyok, ergo nem tapasztalati alapon beszélek, de mégis. Erről azért kell beszélni. Előbb vagy utóbb. Inkább előbb, mert ebben a világban mindent érdemes előbb elmondani. Mielőtt oda jut valaki.

Általában az alaphelyzet egy nem komoly, nem hosszútávú kapcsolat. Lehet akár 1-2 év is a dolog, de nem egy életről szokott szólni. Két eset van. Vagy szerelmi kapcsolat, vagy "kalandozás". Előbbi esetben végülis egyszerű a dolog: nagyon szeretik egymást a felek, de felelőtlenek voltak, jöhetnek a következmények. Utóbbi eset kellemetlenebb. Általában a fiú nem szereti annyira a lányt, hogy oda is figyeljen rá, és jönnek a következmények. Előbbi esetben általában rámegy a kapcsolat a dologra, utóbbi esetben biztosan. Mindkét esetben gyakori hogy "orvosi úton eltávolítják a magzatot", abortuszt, gyilkosságot követnek el. Ez ismereteim szerint a nőnek hatalmas érzelmi trauma. A dolog előtt nagy az elhatározás, de általában utána rájönnek mit is tettek és megbánják. (Például tudom, hogy a nők majdnem mindegyike zokogva ébred fel a "műtét" után...) A férfi helyzete jelentősen egyszerűbb. Elég elfordulnia a lánytól, így ő még könnyebben dönt az abortusz mellett. Ritka hogy a férfi egy ilyen eset után érzelmileg, fizikailag támogassa a lányt.

A következmények akármit csinálunk, jelentkeznek. Ha nem nézünk a lábunk elé, bizony könnyen kutyapiszokba léphetünk. És bizony a következményeket viselni kell. Persze egy kis figyelmetlenségnek rövid távú következményei vannak, egy nagynak életreszólóak. Nem lehet menekülni előlük, persze ráfoghatjuk, hogy az abortusz menekülés, de szerintem ez a felelősség teljes áthárítása a nőre, aki így két ember hibájáért viseli a terhet, egy életen át. Mert hazugság azt állítani, hogy elmúlik valaha is a hatása.

A dolognak sajnos vannak társadalmi alapjai. Elképesztő ami manapság zajlik. Az élet olcsó. Egy élet elvétele csupán a mi életünk hatodába kerül. Ez elég rossz arány. És a mi életünk hatodát sem elveszik, hanem csak becsuknak annyi időre (ezzel az egyszerű gyilkosságért járó börtönbüntetésre utalok). A liberalizmus elharapódzása, hogy azt kell néznem egy magyarországi világörökség előtt, ahogy buzik táncolnak, ez mind hozzátartozik ehhez. A dolog hátulról szinte támogatva van. Az egészet úgy kezelik mint egy átlagos orvosi kezelést. Mint egy rosszindulatú daganatot, kiveszik az emberből, és nincsenek tisztában annak a valódi jelentésével.

Nem tudom megérteni, hogy miért nincsenek a mai fiatalok rászoktatva a figyelemre, a magukkal való törődésre és a következmények viselésére, bármit is tesznek. Sokan elhiszik, hogy ez később sem változik majd meg és örökké élhetünk a békés következménytelenségben, ahol az igazi szabadságot a szex, a drogok, a pia jelentik. Elég szomorú dolog ilyen formán.

Remélem érthető a dolog, remélem értitek mit akartam leírni, és aki nem így gondolja, az átgondolja még egyszer az egészet.

Nos, ez is meg történt. Pipát avattam. Méghozzá egy 82 centis, gyönyörű kékséget. Persze nem akárkivel. Lehet tippelni. De csak egyet. Naná! Talált! Ügyesek vagytok. Mivel azonban ígértem egyik ismerősömnek egy dohánytesztet, szóval azzal kezdem.

Al Hennawy - Medvecukor

A dolog egy tévedésen alapul. Al Waha dohányt akartam rendelni, mert tapasztalataim szerint a Hennawy ára tükrözi az értékét is. Egy szerencsés elnyomás következtében mégis ennek a márkának sikerült egy érdekes aromáját rendelnem (az aromát kérésre választottam.), és néhány nap után megérkezett az új pipámmal együtt. Ideális helyzet ez tesztelésre, kezemben van egy pipa és egy doboz friss, bontatlan dohány. A dohány aromáját tekintve medvecukros, ám ha ezt nem fordítják le nekem előre, bizony nem jövök rá... A csomagolás semleges számomra, bár ha azt nézzük, egy ízlésesen tervezett dobozt kapunk. Nem túl extra de korrekt.

A dobozt felbontva légmentes zacskóban kapjuk dohányt, felnyitva rögtön érezhető az ánizs illata. Kellemes! Még egy komoly meglepetés ért. A dohány egyszerűen eszményi külsőleg. Apróra vágott, nem túl száraz, tiszta dohány. Azonnal tömtem is, öngyulladós szenet raktam, konzolra. Előbbi hiba volt, utóbbi nagyon pozitív. Előbbi azért volt hiba, mert így nem kaptam meg a megfelelő mennyiségű füstöt, utóbbi azért pozitív, mert a dohány így teljesen épen maradt. Egyenletesen, kellemesen kaptam a füstöt.

A kettő kombinációja miatt több, 8-9 szívás után kezdett csak beindulni a dolog, de akkor egy igazán ízletes, hűvös, kissé csípős, mentolosan édes füstöt kaptam... Kellemes érzésem azonban hamar elmúlt. Néhány perc alatt olyan szédülés tört rám, hogy olyat 4-5 egyhuzamban szívott pipa után sem szoktam érezni. Tipikus rosszullét fogott el, hányingerrel párosítva.

Ajánlanám mindenkinek kipróbálásra, hiszen ha elbírja valaki, akkor nagyon kellemes élményben lehet része, aki meg végül mégsem tudja elviselni, az sem dobott ki egy vagyont az ablakon.

A tesztet 82 centis pipával, 40mm-es 3kings faszénnel és vízzel végeztem.

Hát ez lett volna a teszt, most jöjjön az egyéb. Illetve jöjjön minden ami fontos.

A napra nem akarok sok időt pazarolni. Gyorsan eltelt a várakozással, aggódással, félelemmel, reménykedéssel, néha megnyugodással. Természetesen Fifi miatt. Már majdnem egy hete történtek bizonyos "necces" dolgok, amik után komolyan tartottam attól, hogy az egésznek itt a vége... Hála az égnek, nincs itt. Remélem még sokáig nem lesz itt. Mármint a dolog vége. A gyengébbek kedvéért.

Kimásztam a Moszkva térre, hogy találkozzak vele, de sajnos nem a megszokott nyugodt, kellemes várakozás volt ez. Ez egy adrenalinbomba volt. És akkor robbant amikor Fifi hátulról rohanva megijesztett. Szerencsére úgy tűnik nem változtak meg a dolgok, és emiatt nagyon boldog vagyok. Talán felesleges volt az aggódásom, hiszen már korábban is mondta egyszer, hogy Ő is úgy gondolja, hogy nem változnak meg a dolgok. Nem tehetek róla. Már csak ilyen vagyok. Ez életemben már nagyon sok gondot okozott. Sokszor számítok apró jelekből másra, mint amit valójában jelentenek. Vagy esetleg nem is jelentenek. Félek a következményektől, félek az előzményektől, félek a reakcióktól, félek a saját hülyeségemtől, hogy valamit még ráadásul elszúrok. Szerncsére ez a lerohanós, hátulról megilyesztős figura nagyon megkönnyebbített. Valahogy egyszerűnek tűntek onnantól a dolgok.

A 61-es villamoson, némi üldögélés után, valamint a buszon történő dölöngélés után hamarosan haza is értünk... Pipát gyorsan meg is tömtük, ehhez természetesen mindent előkészítettem már tegnap, hogy ne ma kelljen a pakolással szórakozni. Ez kellemes elfoglaltság lett volna, rosszullét nélkül, de túléltük.

Ha már itt tartunk, szerintem beszélni kell arról is, hogy mit is jelent számomra egy komolyan gondolt kapcsolat.

Legfontosabb talán az, hogy számomra létezik ilyen, míg manapság sokak számára csak a "Járunk?-Meg hát!" című kapcsolatok léteznek. Ez egyfelől számomra undorítónak tűnik, másfelől ez elveszi az ember felelősségtudatát. Ha valakik "járnak" akkor a férfinak kéne odafigyelnie a dolgokra. Ott kezdődik, hogy a férfinak kell odafigyelnie a Nőre. A nő törékeny dolog. Elég egy kicsit meglökni és elreped. Ez a lökés lehet szándékos és véletlen is. A szándékos az szimplán gonoszság. Az ilyen repedések beforrnak idővel, de nyomuk marad. Gyakran örökké. A véletlen sajnos ugyan így működik, de a véletlen sebet remélhetőleg ápolni fogja az "elkövető", és rájön sajt hibájára, amit többet nem követ el. Ilyen lehet egy véletlenül elsietett kapcsolat (bármilyen furcsa, van ilyen). Ilyen lehet egy apró, vagy nagyobb félreértés. A féltékenység. A bizalmatlanság. Ezekre nekünk kell odafigyelnünk, és a pofátlanság magas foka, hogy a nőt sokan mint használati tárgyat kezelik. A Nő mint érző emberi lény társunk lehetne, ha az lenne a célunk, hogy őt szeretve, mindent neki "áldozva" figyelnénk rá. Ezt persze most biztos sokan nem fogják érteni, de remélem azért néhányan felfogják a lényeget, és elgondolkoznak azon, hogy ebben lehet igazság. Persze ismét lehet hogy tévedek. Lehet hogy az életet csak azért kell élni, hogy minél több Nőt dobjunk el, én azonban úgy érzem, hogy ez így nem működőképes. Az egésznek a szerelmen kéne alapulnia, ami azért mégiscsak egy komoly érzelem. Visszatérve még a felelősségtudatra, azt tartom még fontosnak, hogy he egy kapcsolatból, (csak egy szimpla szerelmi kapcsolatból, semmi hivatalosság, nics házasság meg ilyesmi) esetleg komoly probléma, például gyerek kezdene kibontakozni, akkor egyrészt ne gyilkolják már meg szerencsétlent, mivel ő is ember, csak még pici ember. Védtelen. Legyen előtte okos a párocska. Van számtalan módszer. Vagy viseljék felelősséggel a következményeket. A másik dolog hogy sajnos igen sok esetben a férfi nem áll ki a nő mellett egy ilyen helyzetben. Gyakran a nőnek egyedül kell végigcsinálnia egy olyan pszichés tortúrát, amire nem hogy nem kéne képesnek lennie rá, de nem is kéne a helyzetbe kerülnie.

Nos a fent leírt dolgok fényében, arra jutottam hogy a témához nincs is értelme visszatérni. Ez egy elég széleskörű leírás volt a témát körülvevő gondolataimnak, szóval tökéletesen megfelel ide. Sajnos az előre átgondoltság most hiányzik a szövegből, rohanósan-kapkodósan írtam le. Próbáltam figyelni, de ez biztos nem lett teljesen jó. (Ahogy az előbbiekben is nyilván van hiba, csak itt több.:))

Nos hát igen. Komoly javulás történik. Illetve épp csak most kezd elkezdődni... Kicsit kezd zavaró lenni a tanári kar pattogása úgyhogy elhatároztuk, nem hagyjuk a porba alázni magunkat. Amíg egy tanár korrekt, addig mi is megpróbálunk azok lenni. Ha nem korrekt, bizony mi sem leszünk azok. Bunkóságnak tűnik? Az is, de nekem nem felel meg úgy egy nap, hogy megpróbálnak húsz ember előtt megalázni, és én azt védteleneül tűrjem. Sarkamra állok hát, ha kell, és megmondom a véleményem egy részét. Az egészet nem mert abból nagy balhé lenne. Persze így is megvan az eredmény: drága Bubó doktor védett be egy igen komoly szaktanári figyelmeztetést az ellenőrzőmbe. Persze én provokáltam ki. Meglepő mivel. Azzal hogy reagáltam a provokációjára. A nyersen megalázni próbáló mondatokra, amiken már úgyis mindenki röhög, és senki nem veszi komolyan őket, de ez elvi kérdés. Egy tanár dolga az, hogy tanítson, a gyerek dolga az, hogy üljön a padban, írjon, figyeljen. Én teljesítettem ennek rám eső részét...

A történet a következő képpen zajlott le. Rajzóra után a képvetítéshez szügséges eszközökkel szépen le kell ballagni az audio-video szertárba. Leadni a korábban átvett laptopot, projektort és az összes tartozékot. Ez természetes is, és senki nem róhat meg érte, hogy a tanár rám bízta eme nemes feladatot. Az óra elhúzódása miatt, meg némi e-mail olvasás miatt sajnos csak jelző csengőkor álltam neki szétszerelni a dolgokat, és bár a szintidő meglett volna, keresnem kellett valakit aki hajlandó levinni a projektort. Sok a kábel, nem tudom egyedül. Jött is Gábor, le is vittünk mindent rendesen, de természetesen elkéstünk. Két kemény percről volt szó. Természetesen a nevünk már ott figyelt a hiányzókat felsoroló táblán. Ezzel nincs is végülis komoly gond. Hivatalosan elkéstünk. Lehet valakinek rossz kedve, hogy ezt be is írja a naplóba, de számomra akkor lezárult volna a dolog. Ha nem kezd el prédikálni Bagoly bá. De elkezdett. Prédikált arról, hogy ezernyi lehetőségünk van levinni, nem az ő dolga hogy mi elkéstünk de neki be kell azt vezetni a naplóba, hogy ne ő szívjon. Na ez alapból nem igaz. Semmi baja nem lenne ha nem írná be. Ez végülis lényegtelen. Az viszont annál lényegesebb, hogy ilyen kioktató, megalázó hangnemben ne kezdjen el magyarázni olyan dolgokról amikről senki nem kérdezte. Nem hisztiztem, leültem a helyemre és csöndben voltam. Persze tovább tartott a prédikáció. Ilyenkor szent a házirend persze. Amikor egyszer nekünk lenne igazunk, mindenki tesz rá magasról. Természetes, hogy amikorlehet minken szívatni, akkor sérthetetlen törvénynek számít. De ez van. Ott a helyzeti előny. Akkor hadd idézzek én is egy részt a házirendből. Ha valaki késik, akkor kérdés nélkül szaktanári figyelmeztető jár. Rendben van. Itt az ellenőrzőm. Tessék beírni. Benne van a házirendben. Most mi a gond? Nem erről beszéltünk eddig?! Dehogynem kérem! Hát akkor? Itt az ellenőrzőm... Eme apró kifakadás után a következő felszólítással lettem "lehalkítva": "Gergely, ne provokáljon!"... Hát nem tudom ki kezdte az egészet. Szerintem ő. Meg is mondtam neki. Erre beírt. Hurrá! Okos fiú. Ennyire megy. Nem zavarna, ha bunkózna, de úgy megtanítaná az anyagot, hogy emeltre mehetek belőle jövőre... De még középszinten is alig fogom tudni... Hát ezért van az hogy ennyire szeretem az iskolánkat. Hozzá kell tenni, ő idegesebb volt a végére mint én.

Hát ez volt az érdekes a napban. Fontos lenne persze, hogy a tanárok is meg legyenek becsülve, tiszteljék őket a diákok, de én nem vagyok képes egy olyan tanárt tisztelni, aki nincsen tisztában a tanár szó jelentésével. Úgy tudom, ő arra tette fel az életét, hogy minket neveljen. Kezében a jövő generáció. Hát, ha ő lenne a példaképem, akkor egy félrecsúszott életű, befolyásolható, gyenge akaratú és mindenek előtt buta ember lennék a végére. Még szerencse hogy nem ő az. Nincs is példaképem. Nem olyan akarok lenni mint mások. Persze én is el szeretnék érni valamit. Talán ott leszek valahol, ahol érdemes lenni, de ezt nem úgy fogom elérni hogy másokat követek, henem a magam útját járom. Nehezebb, de jobb is. Amennyire műanyag az élet, lehetnék én is plasztiksablonba fröccsöntött, drótokon ráncigált báb. De ehhez valahogy nincsen kedvem. Fárasztó ez az egész.

Ma valahogy még a zene is unalmas. Nem találom ma a megfelelő stílust. Itt az ideje átgörgetni a listát. Most gondoltam rá, hogy esetleg berakok Korpiklaanit. Az szinte mindig jó... ...Igen... Beraktam és jelentősen jobb lett az élet. Sajnos ezt nem tudom magammal vinni. Macerás átpakolni mobilis zenelejátszóra. Dehát ez van. Legalább nem fogom megunni soha.

A mai nap is egy gondolkodós nap volt, de most legalább csendben telt. A legtöbb óra beszélgetéssel telt, így én is elvoltam magamban. Az angol persze megint zenébe torkollott, de az önálló munkát elvégeztem, így panasz nem lehet.

Fifiii. Hiányzik...

Te ugyan úgy akarsz, ahogy én téged
És éjjel az ágyban is ugyanazt érzed
Én látom a szemeden ha nem is mondod,
Őrültek vagyunk és nem bolondok

Nem kell más!
Úgy csókolnám a szádat,
Letépném az összes ruhádat,
Ahogy azt nem csinálta még más
Nem kell más!
Amikor a szemembe nézel,
Majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál
És nem kell más!

Ugye játszottál már a gondolattal,
Hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal?
Édes hangod a fülembe súgja,
Nem volt elég, csináljuk újra

Nem kell más!
Én mint egy állat,
Elevenen felfalnálak,
Miközben szétszakítanál!
Nem kell más!
Én nem sokat kérek,
Nyelvem hegyén a véred.
Te pedig a torkom harapd át
És nem kell más!

Édes hangon a fülembe súgod:
Engem akarsz, a régit unod

Nem kell más!
Úgy kívánom a szádat
Csókolni a kezed a lábad
Érezni a bőröd illatát
Nem kell más!
Jó a kocsiban a kádban
Jó a fűben, az előszobában
Nekem mindegy, hol jön ránk
Nem kell más!
Nem értek a szóból,
sose legyen elég a jóból!
Örökre elcsábítottál
Nem kell más!
Úgy akarlak téged,
nem érzed, megőrülök érted
Adj hát, nekem egy éjszakát
És nem kell más!

Úgy kívánom a szádat,
Csókolni a kezed, a lábad
Érezni a bőröd illatát

Lehet Road jön a Korpik után. Ő mutatott először Roadot. Ő mondta a szöveget is. Duplán jó.

Olyan messze még a vasárnap. De ki kell bírni. És "még kurvára nincs péntek"!!

Azért szépen lassan telik az idő... Olyan furcsa végiggondolni egy életet. Furcsa az időre gondolni. Az idő a legnagyobb úr. Nincsen hatalmasabb dolog. Folyik, néha gyorsan, néha lassan, de megállíthatatlanul. Elsodor ha nem figyelünk, és arra figyelhetünk fel hogy napok, hetek, évek múltak el mellettünk anélkül hogy észrevettük volna. Csak utóbb döbbenünk rá, hogy milyen gyorsan elmúlt egy korszak, pedig ha közben odafigyelnénk magunkra és persze másokra, akkor éveket adhatnánk az életünkhöz. Úgy értve az egészet persze, hogy az éveket értelmessé téve, tartalmas és jó életet élhetnék... Ha figyelnénk. De nem figyelünk sokszor és ez bizony nagy veszteség. Persze, kis szerencsével nem számítanak az elmulasztott évek, de ha nincsen szerencsénk, korán fog leperegni életünk filmje előttünk, és ez már nem rajtunk múlik. De az igen, hogy a végén egy jót mozizzunk. Nem szeretem az unalmas történeteket. (Olyanná kell tenni az életet, hogy ne tudjuk eldönteni, hogy kalandfilmet, vagy pornót nézünk a végén. - Ez azért nem teljesen komoly. Idéztem valakitől, de azt nem tudom már, hogy ki mondta ezt.)

Megjegyzem, a fentiek azért az élet minden részére vonatkozhatnak. Nem elég bal oldalra figyelni, mert jobb oldalt is dördülhet a lövés, és ha odafigyelünk esetleg elkerülhetjük. Remélem érthető mire gondolok. Nyilván nem az a lényeg, hogy akármikor lelőhetnek, hanem hogy fontos tudni mi van körülöttünk.

Még egy fontos dolog van, ami ma foglalkoztatott. Talán sokan elsiklottak a fölött az idézet fölött, hogy "Nem tulajdonságainkban, hanem döntéseinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.". Egy népszerű könyveben, konkrétan valamelyik Harry Potter kötetben szerepelt. Sokan ez nem látják be és tulajdonságaink alapján olyan embert ismernek meg bennünk, akik nem is vagyunk valójában. Talán ez triviális. Sőt biztos. De ontos lenne hogy megtanuljunk az emberek közt értelmesen szelektálni. Nekem is vannak sokak szerint rossz szempontjaim. Én is ítélek tulajdonságokon keresztül, de legalább hagyni szoktam, hogy a döntések átformálják ezt a megítélést. És ez szerintem fontos dolog. Veszélyes elhatárolódni másoktól, még ha ellenségünk is rejtőzik az arc mögött. Ha odafigyelünk, és hagyjuk hogy a döntéseik által ismerjük meg őket, akkor barátnak is őszintébb lesz egy kapcsolat, ellenségnek pedig előnyt szerezhetünk, a jobb megismerés által.

2009. 04. 05. 18:12, Budapest

Ha blogról van szó, általában mindenki naplóra, esetleg egy témáról mesélő, információt közlő szöveges oldalra gondol.

Ez inkább az előbbi akar lenni, bár szinte biztos vagyok benne, hogy elvont dolog sül ki belőle. Nem a nap története lesz a lényeg, hanem az érzéseimről lesz szó. Talán felelőtlenség így kirakni mindenki elé, de ezek végül is csak érzések, nem konkrét gondolatok. Az érzés pillanatnyi dolog, percről-percre változik, így nem érzem ezeket sem annyira fontosnak, sem annyira veszélyesnek hogy ne merjem leírni őket. Persze ezek is fontosak lehetnek, ha nem a megfelelő emberek olvassák őket, mert bizony negatív érzések is vannak és ezeket nem mi irányítjuk, így könnyedén célba vehetnek olyan embereket, akiket nem akarunk megbántani. Na meg olyanokat is, akiknek a fejét páros lábbal taposnánk a földbe... Ha véletlenül egy olyan olvassa, akivel bajom van, akkor üzenem neki, hogy szívesen megmondom, hogy mi a baj vele, és hogy hogyan tudna azon javítani. Bár mivel az érzés általában kölcsönös, szinte biztosan nem veszi majd figyelembe a tanácsaimat...

Mivel minden nap a reggellel kezdődik, ezért természetes, hogy akkor zúg a legtöbb érzés az ember fejében. Legalábbis számomra természetes. Az álomból való ébredés, a tegnapi gondok átgondolása, a világ szép, lassú felismerése, megtalálni a napirendet, beilleszkedni az életbe. A tegnapi gondok persze lehetnek tegnapelőttiek is, sőt akár kéthetesek is, de a fő problémák leforognak előttünk, akármilyen régiek legyenek is. Nekem is megvannak a magam bajai, így a ma reggeli nyugalom teljesen meglepő tényként fogadott. Talán az érte el ezt, hogy minden rendeződni látszik körülöttem. Kezdenek stabilizálódni a kapcsolataim, itthon is minden kezd rendben lenni, végre utolértem magam a pótlásokkal, amiket persze meg kell csinálni, ha beteg az ember. Megvannak a megfelelő füzetek, most már van esély némi eredményjavulásra. Szerencsére az idei jegyek még nem számítanak bele az érettségibe, hála a nulladik évnek. Ma még javított a kiindulási "pontértéken", hogy a szokásos reggeli rohanás elmaradt. Szerdánként kimarad az első óra, szóval egy nyugis hajmosás, nyugis készülődés, sőt még egy kellemes reggeli kávé is belefért. Ha a nyugalomnak lenne szobra, vagy rólam mintázták volna, vagy fordítva. Persze azért be kell menni, de a mai nap nem a teperésről szól.

Jót tesz a lelkvilágomnak az első órában megtartott testnevelés óra. Teljesen vidáman haza is mennék utána, ha nem lenne utána órám. Dehát van... Francia. A kedvencem. Ez persze hazugság, de kegyes hazugság, senkinek sem árt. Igazából gyűlölöm. Az egész francia nyelvet, ahogy van. Az egészet még rosszabbá teszi a tanár jelenléte, akinek sajnos már a létezése is irritál.

Erre utaltam az elején. Negatív érzelmek bizony vannak. Egyszerűen nem tudom elviselni, pedig sokat javíthatna magán. Nekem is meglennének számára a tanácsaim. Persze nekem mindenkinek vannak tanácsaim, meg mindenbe beleszólok, dehát nem bírom elviselni azt, ha az emberek nyilvánvalóan butaságot vagy egyszerűen gyenge érvekre támasztott könnyen megdönthető állításokat fogalmaznak meg. Imádom rombolni az ilyesmit. Egyszerűen jól esik, hogy ebből a szempontból előnye vagyok. Jobban végig tudom gondolni a legtöbb dolgot, mint a többi ember, és figyelek is erre, hogy a részletekben ne legyenek gyenge láncszemek. Ez nem egoizmus, egyszerűen helyzeti előny. Nem kaptam az elmúlt 17 évben egy rakat kész szituációt, érv és információkészletet, amiért a legtöbb ember magától áll sorba. Én magam építettem fel a váraimat, amik szerintem erősen állnak, sőt még valahogy mozognak is, mert várastul tudok menni szedett vedett falacskák ellen. Persze ezt nagyon utálja mindenki, és persze én sem tudom kiküszöbölni teljesen a hibákat. Sőt. Néha orbitális tévedéseim vannak... De legalább jól felépített tévedések. Fontos hogy azok legyenek. Több ilyen tévedést hittek már el a megfelelő tálalás és támasztékok hatására, pedig csak kétszer kellett volna átgondolni, nem pedig kapásból venni, mint a dajkamesét.

Sajnos sokan ezt nem értik, mert azt nevelték beléjük, hogy ne értsék. Persze a franciaóra túlélhető. Nincs is hely érvelésre, vitákra... Amit mondanak, az úgy van. Szerencsére általában tényleg, mivel komoly emberek már leírták és átgondolták a tananyagot. Persze azzal sem értek egyet, dehát azon tényleg felesleges vitatkozni. Csak le lennék szólva, hogy ezt már nálam okosabbak átgondolták és felfedezték, megismerték, leírták... Persze biztos a szakban okosabbak, de sajnos vannak segédtudományok is amik alkalmazásában komoly hibáik vannak. Szerintem legalábbis.

A franciaóra túlélése végül persze úgyis sikerül. Igazából fölösleges lenne rá vesztegetni a szót, ha konkrétan arról beszélnék. Utána a kitűnő órarendünk áldása egy angolóra. Ma valahogy ironikus hangulatban vagyok, csak hogy értsétek a célzást. Dolgozat, future perfect. Teljesen magával ragadott... A zene, amit hallgattam közben. A jövő idő eléggé alapfogalom számomra, még angolból is, így úgy érzem, nem maradtam le sokról. Kénytelen voltam bedugózni a fülem, mert szegény tanárnak olyan szörnyű hangja van, hogy idegbajt kapok tőle. Erről nem tehetek. Ő sem. Egyszerűen valahogy sipít és visít egyszerre. Nehéz dolog. Ma valahogy különösen zavaró volt, mivel próbált ordibálni. Nem nagyon ment neki, bár az én hangulatomat igencsak zavarták a különlegesen magas rezgésszámú hanghullámok.

Így mint említettem, áttértem a mélyebb hanghullámokra. Férfi énekes, bazzgitár, mélydob. Igazi élmény volt egy kis nehéz, lassan gördülő, az előbbi hangokkal teljes ellentétben álló frekvenciát hallani. A zene képes néhány perc alatt félextázisba lökni, ami a padon alvásban nyilvánul meg, mert odafigyelek arra, hogy ne a tombolás törjön rám. Ilyenkor végre lehetőség nyílik magamban a dolgok rendezésére. Végre rendet rakhatok az érzések, gondolatok között. A legjobb az, hogy háttérbe tudom szorítani az indulatokat és a pozitív gondolatok kerülnek előtérbe. Elgondolkodtam az elmúlt 24 napon, amióta Fifivel vagyok. Végiggondoltam az elejéről az egészet. Sajnos vannak dolgok, amiket máshogy kellett volna csinálni. Sőt. Komoly dolgokat kellett volna máshogy csinálni... Ezeket nagyon-nagyon sajnálom, de úgy érzem nem végzetesek. Szerencsére. Boldog vagyok, hogy itt van nekem. Jó volt újra átélni a dolgokat. A zene képessé tesz rá, hogy szinte szóról-szóra újratapasztaljam az eseményeket, ez pedig kell az élethez. Semmit nem elég egyszer megélni. Mindent végig kell többször gondolni, mert a lényeg gyakran a részletekben rejtőzik. Így hát, volt egy kellemes angolórám.

A folytatás szerencsére pozitív volt, még kitartott a jó hangulatom két óráig. Kémia is, biológia is elment csendes gondolkodással és hangos beszélgetéssel. Szerencsére egyik órán sem csináltunk semmit, szóval megúsztam az újabb pótlást. Sajnos biológiából elkerülhetetlen, mert a félévi bukás után tanulni kéne... Jövő héten témazáró... De szerencsére megvannak a jegyzetek, vagy megtanulok, vagy írok puskát, ami végül is félig tanulás. A cél a négyes lenne, bár végeredményként egy hármasnak is örülnék. Az a rossz az egészben, hogy sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha egy kicsit is tanultam volna előző félévben. Ha nem bukok meg, ugyan úgy ellustulhatnám ezt a néhány hónapot, mint az előzőeket... Ez sajnos már eldőlt kérdés. Nem lehet lustulni. Annyit. Sajnos.

Bocsánatot kérek a következő ironikus megjegyzésért, de sajnos kihagyhatatlan. Még jó hogy szeretem a meséket. Három húgom mellett kötelező is. Főleg a "kérem a következőt!" című rajzfilm tetszik. Ebben Dr. Bubó szerepel, aki pszichológia szakon szerez diplomát. Nos, minket eme szereplő alteregója oktat, no persze egy kevésbé elvont tudományra, a matematikára. Illetve hát tanítana, ha tudna, de sajnos nem tud. Annyira ért a matematika oktatáshoz, mint én a retorikához, ami pillanatnyilag a nyelvtan tananyag. Valahogy mindig eltévesztek valamit, de a lényeget tudom. Ezzel ő is így van, csak így nem lehet tanítani. Ő lehet, hogy később rájön a hibájára, de szegény nebuló kicsit hátrányban van. Kibírható azzal a tudattal, hogy én tudom az egészet, mert ugyebár e*e=f1*(f1+f2), de ez csak nekem természetes. Szeretem a megoldani a feladatokat, főleg hogy itt végre sikerélményem van... A metek órák mindig érdekesen telnek emiatt. Ha a többiek előtt végzek, csak keresek egy másik feladatot, aztán soha nem tudom, hol tartunk.

Itt ér véget a napi létezésem a tudás fellegvárában... Már ha az iskolát annak lehet nevezni.

A hazaúton természetesen zene dübörög, csak a békesség kedvéért. Miután leszállok a buszról, már általában kitör belőlem a dallam vagy a szöveg. Egyszerűen azonosulok a zenével, ami persze biztos érdekes lehet kívülről nézve, de nem látom, ha néznek. Meg nem is érdekel. Meg miért érdekeljen? Én jól érzem magam. Hogy ő nem, ha közel van, az az ő baja. Menjen arrébb. Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindenki mindig jól érezné magát. Persze ez lehetetlen. Mondhatni kissé utópisztikus. Sajnos nagyon sok ember abban találja meg az igazi örömöt, ami komolyan veszélyes vagy tiltott. Persze a veszéllyel nincsen bajom és a szabályok sem szentek számomra, de úgy érzem, ismerem a határokat. Nagyjából.

Itthon persze folytatódik a zenélés, kis kockulással társítva. Szeretem a gondolkodtató dolgokat, így főleg stratégiailag kockulok. Mostanában a Heroes of Might and Magic negyedik részét vettem elő, bár néhány nap alatt szerencsétlen mesterséges intelligencia esélytelen lett.

Mióta befejeztem, azóta ezt írom itt. Kicsit sok időt vesz igénybe, de rájöttem azért jót tesz, ha magamban végiggondolom a napot, leírom az érzéseket, mert egyrészt megmarad sokáig, bármikor megkereshetem, másrészt, ha valaki elolvassa, jobban meg tud érteni engem. Remélem legalábbis, hogy pozitívan fog hatni.

2009. 02. 04. 20: 50, Budapest