Nos hát igen. Komoly javulás történik. Illetve épp csak most kezd elkezdődni... Kicsit kezd zavaró lenni a tanári kar pattogása úgyhogy elhatároztuk, nem hagyjuk a porba alázni magunkat. Amíg egy tanár korrekt, addig mi is megpróbálunk azok lenni. Ha nem korrekt, bizony mi sem leszünk azok. Bunkóságnak tűnik? Az is, de nekem nem felel meg úgy egy nap, hogy megpróbálnak húsz ember előtt megalázni, és én azt védteleneül tűrjem. Sarkamra állok hát, ha kell, és megmondom a véleményem egy részét. Az egészet nem mert abból nagy balhé lenne. Persze így is megvan az eredmény: drága Bubó doktor védett be egy igen komoly szaktanári figyelmeztetést az ellenőrzőmbe. Persze én provokáltam ki. Meglepő mivel. Azzal hogy reagáltam a provokációjára. A nyersen megalázni próbáló mondatokra, amiken már úgyis mindenki röhög, és senki nem veszi komolyan őket, de ez elvi kérdés. Egy tanár dolga az, hogy tanítson, a gyerek dolga az, hogy üljön a padban, írjon, figyeljen. Én teljesítettem ennek rám eső részét...

A történet a következő képpen zajlott le. Rajzóra után a képvetítéshez szügséges eszközökkel szépen le kell ballagni az audio-video szertárba. Leadni a korábban átvett laptopot, projektort és az összes tartozékot. Ez természetes is, és senki nem róhat meg érte, hogy a tanár rám bízta eme nemes feladatot. Az óra elhúzódása miatt, meg némi e-mail olvasás miatt sajnos csak jelző csengőkor álltam neki szétszerelni a dolgokat, és bár a szintidő meglett volna, keresnem kellett valakit aki hajlandó levinni a projektort. Sok a kábel, nem tudom egyedül. Jött is Gábor, le is vittünk mindent rendesen, de természetesen elkéstünk. Két kemény percről volt szó. Természetesen a nevünk már ott figyelt a hiányzókat felsoroló táblán. Ezzel nincs is végülis komoly gond. Hivatalosan elkéstünk. Lehet valakinek rossz kedve, hogy ezt be is írja a naplóba, de számomra akkor lezárult volna a dolog. Ha nem kezd el prédikálni Bagoly bá. De elkezdett. Prédikált arról, hogy ezernyi lehetőségünk van levinni, nem az ő dolga hogy mi elkéstünk de neki be kell azt vezetni a naplóba, hogy ne ő szívjon. Na ez alapból nem igaz. Semmi baja nem lenne ha nem írná be. Ez végülis lényegtelen. Az viszont annál lényegesebb, hogy ilyen kioktató, megalázó hangnemben ne kezdjen el magyarázni olyan dolgokról amikről senki nem kérdezte. Nem hisztiztem, leültem a helyemre és csöndben voltam. Persze tovább tartott a prédikáció. Ilyenkor szent a házirend persze. Amikor egyszer nekünk lenne igazunk, mindenki tesz rá magasról. Természetes, hogy amikorlehet minken szívatni, akkor sérthetetlen törvénynek számít. De ez van. Ott a helyzeti előny. Akkor hadd idézzek én is egy részt a házirendből. Ha valaki késik, akkor kérdés nélkül szaktanári figyelmeztető jár. Rendben van. Itt az ellenőrzőm. Tessék beírni. Benne van a házirendben. Most mi a gond? Nem erről beszéltünk eddig?! Dehogynem kérem! Hát akkor? Itt az ellenőrzőm... Eme apró kifakadás után a következő felszólítással lettem "lehalkítva": "Gergely, ne provokáljon!"... Hát nem tudom ki kezdte az egészet. Szerintem ő. Meg is mondtam neki. Erre beírt. Hurrá! Okos fiú. Ennyire megy. Nem zavarna, ha bunkózna, de úgy megtanítaná az anyagot, hogy emeltre mehetek belőle jövőre... De még középszinten is alig fogom tudni... Hát ezért van az hogy ennyire szeretem az iskolánkat. Hozzá kell tenni, ő idegesebb volt a végére mint én.

Hát ez volt az érdekes a napban. Fontos lenne persze, hogy a tanárok is meg legyenek becsülve, tiszteljék őket a diákok, de én nem vagyok képes egy olyan tanárt tisztelni, aki nincsen tisztában a tanár szó jelentésével. Úgy tudom, ő arra tette fel az életét, hogy minket neveljen. Kezében a jövő generáció. Hát, ha ő lenne a példaképem, akkor egy félrecsúszott életű, befolyásolható, gyenge akaratú és mindenek előtt buta ember lennék a végére. Még szerencse hogy nem ő az. Nincs is példaképem. Nem olyan akarok lenni mint mások. Persze én is el szeretnék érni valamit. Talán ott leszek valahol, ahol érdemes lenni, de ezt nem úgy fogom elérni hogy másokat követek, henem a magam útját járom. Nehezebb, de jobb is. Amennyire műanyag az élet, lehetnék én is plasztiksablonba fröccsöntött, drótokon ráncigált báb. De ehhez valahogy nincsen kedvem. Fárasztó ez az egész.

Ma valahogy még a zene is unalmas. Nem találom ma a megfelelő stílust. Itt az ideje átgörgetni a listát. Most gondoltam rá, hogy esetleg berakok Korpiklaanit. Az szinte mindig jó... ...Igen... Beraktam és jelentősen jobb lett az élet. Sajnos ezt nem tudom magammal vinni. Macerás átpakolni mobilis zenelejátszóra. Dehát ez van. Legalább nem fogom megunni soha.

A mai nap is egy gondolkodós nap volt, de most legalább csendben telt. A legtöbb óra beszélgetéssel telt, így én is elvoltam magamban. Az angol persze megint zenébe torkollott, de az önálló munkát elvégeztem, így panasz nem lehet.

Fifiii. Hiányzik...

Te ugyan úgy akarsz, ahogy én téged
És éjjel az ágyban is ugyanazt érzed
Én látom a szemeden ha nem is mondod,
Őrültek vagyunk és nem bolondok

Nem kell más!
Úgy csókolnám a szádat,
Letépném az összes ruhádat,
Ahogy azt nem csinálta még más
Nem kell más!
Amikor a szemembe nézel,
Majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál
És nem kell más!

Ugye játszottál már a gondolattal,
Hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal?
Édes hangod a fülembe súgja,
Nem volt elég, csináljuk újra

Nem kell más!
Én mint egy állat,
Elevenen felfalnálak,
Miközben szétszakítanál!
Nem kell más!
Én nem sokat kérek,
Nyelvem hegyén a véred.
Te pedig a torkom harapd át
És nem kell más!

Édes hangon a fülembe súgod:
Engem akarsz, a régit unod

Nem kell más!
Úgy kívánom a szádat
Csókolni a kezed a lábad
Érezni a bőröd illatát
Nem kell más!
Jó a kocsiban a kádban
Jó a fűben, az előszobában
Nekem mindegy, hol jön ránk
Nem kell más!
Nem értek a szóból,
sose legyen elég a jóból!
Örökre elcsábítottál
Nem kell más!
Úgy akarlak téged,
nem érzed, megőrülök érted
Adj hát, nekem egy éjszakát
És nem kell más!

Úgy kívánom a szádat,
Csókolni a kezed, a lábad
Érezni a bőröd illatát

Lehet Road jön a Korpik után. Ő mutatott először Roadot. Ő mondta a szöveget is. Duplán jó.

Olyan messze még a vasárnap. De ki kell bírni. És "még kurvára nincs péntek"!!

Azért szépen lassan telik az idő... Olyan furcsa végiggondolni egy életet. Furcsa az időre gondolni. Az idő a legnagyobb úr. Nincsen hatalmasabb dolog. Folyik, néha gyorsan, néha lassan, de megállíthatatlanul. Elsodor ha nem figyelünk, és arra figyelhetünk fel hogy napok, hetek, évek múltak el mellettünk anélkül hogy észrevettük volna. Csak utóbb döbbenünk rá, hogy milyen gyorsan elmúlt egy korszak, pedig ha közben odafigyelnénk magunkra és persze másokra, akkor éveket adhatnánk az életünkhöz. Úgy értve az egészet persze, hogy az éveket értelmessé téve, tartalmas és jó életet élhetnék... Ha figyelnénk. De nem figyelünk sokszor és ez bizony nagy veszteség. Persze, kis szerencsével nem számítanak az elmulasztott évek, de ha nincsen szerencsénk, korán fog leperegni életünk filmje előttünk, és ez már nem rajtunk múlik. De az igen, hogy a végén egy jót mozizzunk. Nem szeretem az unalmas történeteket. (Olyanná kell tenni az életet, hogy ne tudjuk eldönteni, hogy kalandfilmet, vagy pornót nézünk a végén. - Ez azért nem teljesen komoly. Idéztem valakitől, de azt nem tudom már, hogy ki mondta ezt.)

Megjegyzem, a fentiek azért az élet minden részére vonatkozhatnak. Nem elég bal oldalra figyelni, mert jobb oldalt is dördülhet a lövés, és ha odafigyelünk esetleg elkerülhetjük. Remélem érthető mire gondolok. Nyilván nem az a lényeg, hogy akármikor lelőhetnek, hanem hogy fontos tudni mi van körülöttünk.

Még egy fontos dolog van, ami ma foglalkoztatott. Talán sokan elsiklottak a fölött az idézet fölött, hogy "Nem tulajdonságainkban, hanem döntéseinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.". Egy népszerű könyveben, konkrétan valamelyik Harry Potter kötetben szerepelt. Sokan ez nem látják be és tulajdonságaink alapján olyan embert ismernek meg bennünk, akik nem is vagyunk valójában. Talán ez triviális. Sőt biztos. De ontos lenne hogy megtanuljunk az emberek közt értelmesen szelektálni. Nekem is vannak sokak szerint rossz szempontjaim. Én is ítélek tulajdonságokon keresztül, de legalább hagyni szoktam, hogy a döntések átformálják ezt a megítélést. És ez szerintem fontos dolog. Veszélyes elhatárolódni másoktól, még ha ellenségünk is rejtőzik az arc mögött. Ha odafigyelünk, és hagyjuk hogy a döntéseik által ismerjük meg őket, akkor barátnak is őszintébb lesz egy kapcsolat, ellenségnek pedig előnyt szerezhetünk, a jobb megismerés által.

2009. 04. 05. 18:12, Budapest

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.