Talán legjobb lenne, ha bemutatkoznék... Először is persze blogolvasási szempontokból. Egy dologra nagyon hiú vagyok. A fogalmazási stílusomat okleveles tankönyvírók dicsérték, szóval ha olvasol, ne lepjen meg ha egy komoly formában íródott anyagot látsz.

Másfelől fontos, hogy ki is vagyok valójában. A legtöbb ember szerint stílustalan idióta, mellesleg neonáci, aki ezek mellett még igénytelen is. A fenti recenziókra kénytelen vagyok rövid antirecenzióval válaszolni. Persze pontról-pontra.

Először is: Stílusom igenis van... Idióta, tomboló, nyugodt, türelmes, szerető, gyűlölő, békés vadállat vagyok. Ez elég összetettnek tűnik, de hát nekem erről szól az élet... Olyan vagyok, mint a zeném. A zeném pedig a fent felsorolt tulajdonságait mind bőven hordozza.

Másodszor is: A neonáci nagyon komoly kifejezés. Nagyon sokat leír arról, aki annak vallja magát, de még többet arról, aki nem képes felfogni, hogy ez mit is jelent és sokakat annak tart. Én nem vallom magam annak. Én mindössze büszke vagyok arra, hogy nagybetűs Magyar vagyok, hogy van kultúrám, van múltam. Arra persze kevésbé vagyok büszke, hogy jövőm az nincsen, de erről nem én tehetek, és egyre jobban látom, hogy hogyan tehetek ez ellen.

Harmadszor is: Nagyon-nagyon nem szeretem az igénytelen embereket, akik mást igénytelennek tartanak. Nekem is vannak persze ilyen benyomásaim, hogy ki igénytelen, de amíg ezt nem mutatja magáról, és nem ő kezd el szidalmazni engem, addig békén hagyom. Persze ehhez sok energia kell, amikor ordít az öltözékéről, a kezében lógó füstölőről, a zenéjéről, na és persze az egész lényéről, hogy valahol elmaradt a kultúrától és a normalitástól. Persze manapság a normalitás is elmarad a normális normáktól, szóval annyira mégsem tér el az átlagtól, de mégis... Mennyivel jobb lenne, ha az emberek figyelnének magukra.

Én az egészet máshogy gondolom. Nem befolyásol mások véleménye. Vannak akiket szeretek és vannak akik szeretnek, vannak akikben bízok és vannak akik bennem bíznak, ám tőlük is elvárom, hogy úgy fogadjanak el ahogy vagyok. Persze mivel mindenkiben vannak hibák, ezért próbálok odafigyelni ezekre én is, és tenni ellenük, vagy ha valakinek mégiscsak problémája van valamivel, ami nekem részem, akkor megvizsgálom azt a részem, hogy nekem megfelel-e. Ha Valóban hibás, és másnak volt igaza, akkor azon megpróbálok változtatni. Persze, most magamat hazudtolom meg, mivel így mégiscsak befolyásol mások véleménye, de csak és kizárólag akkor, ha rájövök, hogy én is hasonlóan gondolom a dolgokat, ha mélyebben a kútba nézek.

Ha a fizikai énemről kell beszélni, akkor a százhetvenhat centis magasságot, a barna hajat, szemet, a hatvan kilómat említhetem, de azt itt úgysem látja senki, sőt senkit nem érdekel, aki meg látott, az úgyis tudja.

Ami még inkább pszichikailag számít, hogy 17 éves vagyok, így a fiatalabb korosztályhoz tartozok. Imádom a csendet és imádom a hangerőt. Ha szeretek, akkor nagyon szeretek, ha gyűlölök, akkor nagyon gyűlölök. Szeretek megbízni az emberekben, ezért nagyokat csalódok, de szerencsére vannak emberek, akikben meg lehet bízni, és ha mindenkinek megadom az esélyt, akkor megtalálom azokat, akiket érdemes megismerni, akiket lehet szeretni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.